Az elkészített szabadítás

„Lenyúlt a magasból és felvett engem, kivont engem nagy vizekből.”
Zsoltár 18:17

Az 1907. év novemberében egy sötét éjszakán a „Netherholme” nevű gőzös a walesi partok közelében zátonyra futott és elsüllyedt. A hajón levők úszva elérték a partot, itt azonban 40-50 méteres meredek sziklafal zárta el a szabadulás útját. Nyilvánvaló volt, hogy amint a dagály megkezdődik, nem lesz hova menekülniük és ha addig fel nem tudnak menni valahogy a sziklákon, megfulladnak. A meredek szirteken azonban lehetetlennek látszott felhatolni. Kétségbeesve próbálkoztak, de minden kísérletük kudarcba fulladt. A megmentett hajóroncsokból sietve létrát tákoltak össze, de hamarosan be kellett látniuk, hogy reménytelen minden igyekezetük. Legyőzhetetlen a magasság. Kéztördelve állott ott a kis csapat, menedék nélkül, reményvesztetten.

A szél egyre kegyetlenebbül korbácsolta a hullámokat, a vihar ereje csak fokozódott és az ár nőtt kíméletlenül. Nem volt menedék. Késett a segítség. Hiába kiáltoztak. Hiába könyörögtek. A félelmetesen háborgó tenger elnyomta ajkukon a hangot.

Ekkor azonban a hajótöröttek egyike, mindannyiuk legnagyobb örömére, kötélhágcsót talált a magasból lelógva, elérhető közelségben. Boldogan ragadták meg a mentőkötelet. Egy pillanatig sem késlekedve hagyták el a hullámoktól egyre erősebben támadott, bizonytalan menedéküket. Azt gondolták, valaki észrevette vergődésüket és az bocsátotta le megmentésükre a kötélhágcsót. Legnagyobb csodálatukra azonban a sziklatetőn senki sem tartózkodott. A kopár, kietlen vidéken se ember, se ház nem volt található.

Másnap aztán felfedezték a nagy titkot. Előttük egy évvel hasonló szerencsétlenség történt és a környékbeliek akkor így mentették meg a hajótörötteket. A kötélhágcsót azóta ott felejtették.

Azok az emberek, mikor a cikázó villámok között, hullámoktól hányt hajójukat süllyedni látták, teljesen elveszettnek hitték magukat. Amit azonban ember nem tudott volna véghezvinni, a menekülést, egy nyugodt, szerető atyai kéz régen elkészítette számunkra. Már egy éve gondoskodott róluk.

Ez az isteni kegyelem.

Isten már akkor elkészítette számodra a bűntől való szabadulást, mikor még te arról nem is tudtál, hanem a bűnbe elmerülve egyre mélyebbre süllyedtél.

Krisztus meghalt érted, hogy legyen mentőköteled. A szerető atyai szív megesett rajtad. Ő látta előre, hogy az életed zátonyra fut. Látta, hogy halál vár rád. Lenyúlt hát érted a magasból, hogy felvegyen, hogy kivonjon téged a nagy vizekből. Meg akar menteni.

Halálra adta egyszülött Fiát, hogy neked legyen menedéked az ítélet félelmetes viharában. Krisztus keresztje azért emeltetett, hogy neked legyen mibe belekapaszkodnod fuldokló, habokban elmerülő vergődő ember. Hiába is próbálod, nincs más út a szabadulásra. Megfeszítheted akaratodat, megkísérelhetsz mindent. Az eredmény mindig csak visszazuhanás. Jócselekedeteid összetákolt létráját az ítélet első szele eldönti és te ott pusztulsz el egyedül, segítség, menedék nélkül.

Ezt akarod? Akkor csak próbáld egyedül megjárni a menekülés útját. Akkor csak kísérletezz.

Ha azonban már elvesztetted reménységedet, ha kéztördelve és remegve állsz meg a meredek szirtek előtt, ha zokogva kiáltasz segítségért, akkor Isten lenyúl a magasból és felvesz téged. Ne törődj hát azzal, hogy mennyire rémít a Sátán, mennyire fog körül a bűn, hanem nézz fel a kereszten szenvedő Szabadítóra. Ő megment téged. Nem akarja, hogy elpusztulj. Ezért vállalt érted mindent, ezért tűrte zokszó nélkül a megcsúfoltatást, a leköpdösést, a kigúnyolást, hogy neked legyen mentőköteled.

Ragadd meg e mentőkötelet, hogy élj. Hogy hányt-vetett, vigasztalás nélkül való életed békét, nyugalmat, békességet találjon. Ezért várnak Jézus Krisztus kitárt karjai, ezért nyíltak sebei a Golgotán, azért vár, hogy megmentsen téged! Ezt mondja az Úr: biztonságba helyezem azt, aki arra vágyik.