Az elveszett gyermek

Egy kis hegyi faluban nagy tragédia érte az egyik családot: a szülők szemefénye, a kis tízéves fiúcska eltűnt. Kereste az egész falu. Kétségbeesetten hívogatták a szülők, fellármázták érte az egész környéket, de nem találták meg sehol.

Amikor már mindenki beleunt, belefáradt a hosszas kutatásba és a szomszédok már napirendre tértek az eset felett, az édesapja nyakába vette a tarisznyáját és nekiindult a hegyeknek, hogy megkeresse elveszett gyermekét. Fáradhatatlanul járta a nehéz terepet. Megnézte a bokrokat. Letekintett a szakadékokba. Gyermekét azonban mégsem ölelhette magához. Minden neszre felfigyelt, a szíve megdobbant, ha valami zörejt hallott, boldogan szaladt annak irányába, azonban mindig csalódnia kellett. Nem találta sehol sem drága kis gyermekét.

Útközben a völgyből vidám ének csendült fel. Majd a hegytetőről a havasi kürt harsant erőteljesen. A távolban kacagó társaság kiáltozott. Nevető, fütyörésző emberek mentek el a letört édesapa mellett. A fiáért aggódó szülő füléhez azonban mindezek a hangok nem jutottak el. Lehajtott fővel, bánatosan továbbment. Tudta, hogy az ő eltévedt, kóborló gyermeke szájából nem származhatnak ezek.

Egyszer azonban halk nyöszörgés hangját hozta feléje a szél. Gyenge segélykiáltás foszlánya volt az. Más talán meg sem hallotta volna, de az édesapa rögtön felfigyelt és tüstént szaladt is a jajszavak irányába. Egy szikla alatt meg is találta sok sebből vérző, elalélt gyermekét. Keblére ölelve, boldogan vitte haza.

Te is elveszett fiú vagy! Isten eltévedt, messze kóborló gyermeke. Téged is keres valaki. Fájó szívvel, aggódva jár utánad Krisztus! Várja, hogy mikor hangzik fel segélykiáltásod. Ha magabízó, hiú dalolásod, érzéki éneked, kacagásod száll felé, akkor tovább megy. Ő nem erre vár. Ha a boldogságodat kürtölöd és erőtől duzzadó nyakkal fújod a havasi kürtöt, akkor még nincs szükséged a Megmentőre.

Ha azonban összetörten ott vergődsz a szakadék mélyén és már jártányi erőd sincs, kétségbeesésedben már csak nyöszörögni tudsz, akkor Jézus magához ölel. Nem fél a szúró tövisektől, sem az ijesztő szakadéktól. Ne hidd, hogy bűneid szennye elriasztja. Ne gondold, hogy megutál, ha elesve, összemocskolva, megtépett rongyaidban eléállsz.

El tudod képzelni, hogy az apa otthagyta volna tovább vergődni a fiát azért, mert az nagyon véres, sáros és zilált volt? Lehetségesnek tartod, hogy az édesanya eltaszítsa magától újszülöttjét azért, mert fekélyek támadtak kicsi testén?

Biztos vagyok benne, hogy minél több sebből vérzett az az elveszett gyermek, annál nagyobb szeretettel csókolgatták össze otthon. Minél mélyebb szakadékba kellett érte lemenni, annál teljesebb volt a megmentő öröme.

Ne félj Krisztustól! Nem azért jár utánad annyi idő óta, hogy összeszidjon, vagy megverjen. Szenvedéseidet szeretné enyhíteni. Sebeidet kívánja bekötözni. Látja Ő jól, mennyit gyötrődsz, hány helyen vérzel. Ismeri bajaidat. Éppen ezért nem dorgálni, hanem vigasztalni, nem elveszteni, hanem megmenteni akar.

Bűnökbe visszazuhanó elveszett élet vagy? Fájdalmaktól megtört lelked takargatod? Betegen, magadba roskadtan vergődsz a kínok szakadékában? – Krisztus éppen téged keres!

Megértő, szerető szíve érted aggódik. Ő is szomorú, amíg meg nem talált. Nincs öröme, amíg nem adsz életjelt magadról. Akarod, hogy bekötözzék sebedet? Vágyódsz kijutni a téged körülvevő mélységből? Szeretnél hazakerülni? Sírsz a reménytelenségedben?

Tekints csak fel oda a Golgotára. Megmentőd tövistől vérezve, fáradságtól elgyötörve jön feléd. Látod, mennyit szenvedett azért, hogy téged hazavihessen!? Mindent szívesen vállalt érted, mert szeret téged kimondhatatlanul. Ragaszkodik hozzád nyomorúságodban is!